WorldSkills hungary

2020. november 6.
Egykori tanítványaink sikere mindig büszkeség számunkra.
Mindig nagy örömet és büszkeséget jelent számunkra, ha egykori tanítványaink sikereiről adhatunk hírt. Most is így van ez, hiszen a WorldSkills Hungary Nagykövetek egyike Gál Mónika Patrícia  is tanítványunk volt.
A Nagykövetek korábban a WorldSkills és EuroSkills versenyeken versenyzőként képviselték hazánkat, ezáltal jól ismerik a programot. Első kézből tudnak beszélni élményeikről és tapasztalataikról. Elkötelezettek a hivatásuk és a WorldSkills Hungary céljai iránt, valamint szívügyüknek tartják a szakmák és a verseny népszerűsítését a fiatalok körében.
Mónika a 2014. januárjában meghirdetett EuroSkills versenyen tanárai felkérésére indult ápolás és gondozás kategóriában. Iskolai felkészítő tanárai Domanyek Eszter és Juhász Gergely Ákos voltak.
Mónika iskolánk ápoló tanulójaként, valamint a Szent Pantaleon Kórház dolgozójaként a döntőben második helyezést ért el. Az első két helyezett képviselte Magyarországot az EuroSkills versenyen Franciaországban, amely 2014 októberében került megrendezésre.
Gratulálunk!
Mindhárom nagykövetnek eredményes munkát kívánunk!
 

Dunaújvárosi SZC

Lorántffy Zsuzsanna

Technikum és Kollégiumm

OM 203034

2400 Dunaújváros, Radnóti Miklós út 6.
iskola@lorantffy.hu
Iskola: +36 25 437 025
Kollégium: +36 25 410 047
Tanműhely: +36 25 502 250