Erasmus

Mi is az Erasmus+?

Európának biztosítania kell polgárai számára a tudásalapú társadalomban szükséges oktatást, készségeket és kreativitást. Gyorsan változó világunkban a megújuló oktatási rendszereknek alkalmazkodniuk kell a tanítás és tanulás új formáihoz, kihasználva az új lehetőségeket.

Az Erasmus+ 2014-ben indult egységes európai program az oktatás, képzés, ifjúság és sport területén. Iskolánk a képzés, oktatás terén tud kapcsoldni a progrmahoz, melyben tanulóink, pedagógusaink, egyéb munkatársaink számára nyújt részvételi lehetőséget. A pályázatokat intézmények, szervezetek nyújthatják be, az egyéni részvétel ezeken keresztül valósulhat meg.

A program keretein belül mobilitási tevékenységeken keresztül idegen nyelvű továbbképzések, szakmai látogatások, diákjaink gyakorlati oktatása valósulhat meg. Későbbiek folyamán pedig akár stratégiai partnerségekalakíthatunk ki a programban részt vevő országok között és megalapozhatjuk a szakképzés és a munka világa közötti strukturált együttműködést.

Magyarországon a program megvalósítását a Tempus Közalapítvány koordinálja.

A projektet az Európai Bizottság támogatta. A honlapon megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.

Az idei Erasmus+ KA1 köznevelési mobilitási pályázatán sikerrel szerepeltünk, sikerült terveinkhez támogatást nyernünk! A projektben 2 fő vesz részt az idén, izgatottan várjuk a további teendőket, szerződéskötés, kurzus, szállás repülőjegy foglalás. Nagyon kíváncsiak vagyunk a projektindító szemináriumra és hogyan alakul az idén a pályázatok sorsa. Projektindító megbeszélést hamarosan tartunk!

Kellemes utat és vidám tanulást kívánunk mindannyiuknak!

Dunaújvárosi SZC

Lorántffy Zsuzsanna

Technikum és Kollégiumm

OM 203034

2400 Dunaújváros, Radnóti Miklós út 6.
iskola@lorantffy.hu
Iskola: +36 25 437 025
Kollégium: +36 25 410 047
Tanműhely: +36 25 502 250